Január. Döglött hónap. Remek időszak, hogy rendet rakjak magam körül, figyelmet fordítsak az üzleti dolgoknak, megtervezzem az évet és mellette unatkozzak egy jót. Hát, nem így történt. 🙂

Fotózás kávéházban

A Bárhova nevű, csodás kávézó enteriőr és gasztrofotó anyagát fotóztam be. Ez volt a hely, ahol már kétszer fotóztam a felújítási/kialakítási munkálatokat. Remek hely, remek emberekkel, finom szendvicsekkel és minőségi kávéval, ami nagy szó manapság.

Páros fotózások

A január pont nem az az űberromantikus hónap, de ettől függetlenül kaptam felkérést fotózásra + az UGEF-es vizsgafotózásra is kerítettem párokat. A kedvenceimmel akkor találkoztam, amikor Thaiföld mesés országából érkeztek haza, így volt és lesz is sok-sok mesélnivalónk egymásnak. 🙂

Sötét hangulatú portré fotózás

Ennek gyógyírnak kellett volna lennie a sötét téli hangulatomra, de nem volt az. Viszont kipróbáltam ezt a kemény, direkt LED fényt, ami annyira izgatott már rég óta.

Aktív esküvői promó fotózás előkészítése

Egyre jobban kezd a stílusom is konkretizálódni. Egyre jobban tudom, hogy mit élveznék a legjobban fényképezni, legalább is esküvői fotózás terén. Szervezek is pár promó fotózást, de ennek az előkészülete nem kevés bonyodalommal jár.

Szépségszalon fotózás és termékbemutató

Móni és Mariann szépséges szépség stúdiója végül elkészült. Aki dél-budapesti, csepeli, halásztelki vagy szigetthalmi, mindenképpen nézzen be hozzájuk. Ugyanitt a remek HEIN márkának a termékeivel is megismerkedtem, rendkívül sok “Aha!” pillanatom volt és őszintén mondom, érdemes lenne minden férfinak, vagy legalább is a fotósoknak elmenni egy ilyen előadásra.

Születésnapi gyermekzsúr fotózás

Gondolom a tavasz teszi, hogy sok januári gyerekzsúr van, idén is sikerült fotózni vagy kettőt.

Átadtam kedvenc esküvői albumomat

Még szeptemberben volt az esküvő, utána elkészült egy csodás fine-art album, de eddig nem sikerült találkoznom a párral, akinek ez a tulajdona. Erre a fotókönyvre olyan büszke voltam, hogy az összes párnak megmutattam, akikkel eddig esküvői fotózásos megbeszélésem volt és mindenki csodálta. Mivel minden teljes esküvői csomagomban albumot is kapnak a párok, így előre láthatták a kiváló minőséget, amit az esküvőjük után átvehetnek.

Jung Zseni glamour workshop az UGEF szervezésében

Egy élmény volt az egyik legnagyobb magyar fotóművésszel találkozni és tanulni tőle. Az akt és glamour műfajok koronázatlan királynéja és hatalmas inspiráció a női szépség és elegancia bemutatásában.

Fotózás az Esküvőkiállításon

Az UGEF látta ez az idei esküvő kiállítás hivatásos fotósi szolgálatát, ebben a minőségben jelentem meg a hónap közepén a kongresszusi központban, ahol nagyon sok esküvői szolgáltatóval sikerült beszélgetnem, szakmai kapcsolatot építenem.

Albumok

Hopp, és most már tényleg összeraktam az idei, múlt szezonból összerakott esküvői és eljegyzési albumokat és meg is rendeltem. Idén két szolgáltatótól is rendeltem, így a párok pontosan látják a minőségi különbséget egyes albumgyártók között.

Portfolióm felkerült a Zenfoliora!

A weboldalon lévő portfolio link már oda mutat. Sokkal kevesebb vesződéssel, sokkal minőségibb élményt tudok így nyújtani, Nektek!

Facebookprofilkepek.hu

Ez az izgalmas spinoff majdnem elindult, még kell pár óra, hogy reszeljem, de már online van, csak még nincs bejelentve. Ha olvasod ezt a cikket és szeretnél pár remek portrét minimális idő alatt, akkor hívj fel és mond be azt, hogy “Januári cikk”, 50%-os kedvezményt kapsz bármelyik facebookprofilkepek.hu szolgáltatás árából!

Facebook hírdetési kampányok

Elkezdődött a dobálózás a Facebookos hirdetésekkel. Mindent kipróbálok! Hiszen a hirdetésekre már régen kellett volna időt szakítanom. Tényleg kellett volna? Nem nagyon unatkozom. 🙂

Jaigen!

Azt említettem, hogy ajánlatot kell adnom egy igen exkluzív tárgyfotózásra? 😉