Karolina keresett fel a nyár végén azzal a kéréssel, hogy készítsek a családjáró egy sorozatot. Mivel Lina maga is nagyon tehetséges fotós és imádom a képeit, a megbízásból egy igen komoly kihívás vált, hiszen nem csak önmagamat kellett túlszárnyalnom, de az ő elvárásainak is meg kellett felelnem.

Családi fotózás Szentendrén : a koncepció

Mivel Lináék is szentendreiek és én is egy szentendrei fotós vagyok ezért nyilvánvaló volt a helyszínválasztás. Hogy ne az agyonfotózott óvárosban lődörögjünk az ezernyi turista között, a város északkeleti részét választottuk: az izbégi Bükkös-patak partot. A természet itt mindig gyönyörű, ezen a későnyári délutánon is az volt. Mivel kisgyerekek is jelen voltak, próbáltam minél jobban elengedni őket, hadd játszanak, hogy amikor a komolyabb képek elkészítésére kerül a sor, számíthassak a türelmükre. Sok sorozatot lőttem csak azért, hogy megmutassam a képeket a gép hátulján, így hozva meg a kedvüket a fényképezéshez.

Próbáltam minél jobban összehozni a család tagjait. Igyekeztem a képeken minél jobban megmutatni és érzékeltetni a szülők, majd a szülők és a gyerekek, majd a gyerekek közötti kapcsolatot. A fotózás során a tervem az volt, hogy az elkészült képek fele beállított, kreatív kép legyen, a maradék pedig inkább riportszerű, kandid fotográfia.

A kihívás

Bár nekem is van két gyermekem, a kicsikkel való munka mindig is nagy kihívás. Egy óvodás korú gyerek nem érti meg a fotózás lényegét. Nem lehet neki elmagyarázni, hogy miért készülnek a képek, miért kell néha nyugton maradni. Emiatt kellett a sok játék és türelem. Sok képet “el kellett engedni”, mert valaki nem kooperált, de ez egyáltalán nem zavart, hiszen amúgy is rengeteg jó kép készült, remek volt ez a családi fotózás Szentendrén.

Az utómunka

Külön meg kell említenem az utómunkát, amivel szokatlanul sok időt töltöttem, mire megtaláltam azt a stílust, amivel végül elégedett lettem. Egy baleset folytán nem tudtam a képernyőhöz elég közel ülni, hogy pontosan lássak minden részletet és valahogy sehogy sem tudtam “belőni” egy kép stílust. Egészen ma reggelig. Amikor megtaláltam, azonnal tudtam, hogy most már rendben lesz az utómunka. Biztosan sokkal jobban jártam volna, ha egy már meglévő “presettel” dolgozom, de egyszerűen a lelkiismeretem nem engedte, hogy olyan munkát adjak ki a kezem közül, amivel nem vagyok 100%-ig elégedett.