Budapesten, a Róka utcai stúdiómban vendégül láttam a Tegnapután zenekart, ahol a következő nagykoncertjükhöz készítettünk promó fotókat.

Tegnapután zenekar promo fotó

A Tegnapután zenekari promó fotózás koncepciója

A Tegnapután zenekar minden, csak nem az a könnyedén feldolgozható, tingli-tangli popzene. Minden daluk mély értelmű, zeneileg is inkább az agyalósabbak közé tartozik. Amikor megkérdeztem Petrik Bélát, hogy írja körül pár szóval a zenekar koncepcióját, a “Tegnapután” kifejezés értelmét vagy eredetét, kaptam egy laza ezer szavas esszét. 🙂 Bélát nem hibáztatom, mert tömörebben én sem tudtam volna megfogalmazni.

Sokat dolgoztunk az ötleten és végül egy vetítéses megoldás mellett döltöttünk, radiál fraktálokat vetítünk rá a tagokra, ezzel is kifejezve az örök körforgást és a színes világegyetemet, meg még vagy 12 különféle dolgot, ami a zenekarra jellemző. Igen sok nehézség, egyeztetés és elromlott projektor után eldobtuk az ötletet és pár “B” és “C” tervvel vártuk a zenekart a stúdióban.

Megérkeztek, hoztak egy projektort! Természetesen még mindig nálam voltak a generált fraktálok, így nem volt akadálya a fraktál vetítésnek és emellett készítettünk mindenkiről pár portrét.

Kihívás

Sok kollégával beszéltem, akik le akartak beszélni a projektoros ötletről, mert a stúdió lámpák tönkreteszik a vetített képet, a projektor fénye pedig nem elég erős. Sajnos, vagy ez esetben inkább szerencsére, mindig a saját káromon tanulok, így ragaszkodtam hozzá, hogy próbáljuk meg: Siker!

A felszerelésemmel tökéletes képeket tudtam rögzíteni. Lenyűgöző színek, éles kontúrok és természetesen kiváló kontraszt jellemzi a sorozatot. A fent látható képeken nem eszközöltem semmilyen módosítást, gyakorlatilag a gépből kipottyant Jpeg képekből lett összerakva ez a kollázs.

Képek

Készülőben.

Kitekintés